Azért tagadunk, hogy a változatlanságot fenntartsuk. Azért tagadunk, mert azt hisszük, ha úgy csinálunk, mintha nem történt volna semmi, akkor meg nem történtté tehetjük a megtörténtet.
Amikor két ember között fennáll egy szitu. Ami rossz, amiben egyik biztos, de talán mindkettő szenved, és nevezzük aktív félnek azt, aki lép. Ha felnőtt-gyerek viszonyról van szó, akkor ez mindig a gyerek. Mert biztos hogy ő szenved jobban, biztos hogy ő az őszintébb, ő a bátrabb, és ő az akinek életbenmaradás kérdése (ha más nem érzelmileg) hogy megpróbálja meváltoztatni a szituációt.
Jön egy cselekedet, ami a drámában a tetőpont lenne, az amerikai filmekben meg a tratratratra egetrengető zenével kísért rész, amin mindeki meghatódik, majd eltelik egy-két nap, és minden megy tovább a régiben.
A gyerekek azért csinálnak néha durva dolgokat, mert azt hiszik, mostmár ennél minden jobb. Bármilyen irányú a változás, legalább változás…. és a legrosszabb ami történhet a felnőtt részéről, az a tagadás, az állandóság mindenáron fenntartása.
Hogy felkelünk másnap vagy harmadnap, és ugyanúgy töltik a kakaót, mintha mi sem történt volna. A gyerek meg gondolkozik, és hülyének érzi magát, hogy mindaz ami nemrég történt csak az ő képzelete szüleménye lett volna?
Sokan, ha nem tudnak mit kezdeni egy helyzettel, akkor az a legegyszerűbb, ha figyelmen kívül hagyják. Sok ilyen helyzetet éltem át gyerekkoromban, sokféle felnőttel, és tekintélyszeméllyel, és akkor megpróbáltam a tetteiket megmagyarázni, hogy biztos nekik van igazuk, de mostmár biztos vagyok benne hogy ez gyávaság. Gyávaság megcsinálni egy cirkuszt egy ajándék miatt 20 ember előtt, kirohanni bőgve, majd visszajönni, és folytatni mindent a régiben. Gyávaság 3 átaludt és végigbőgött nap után felkelni, munkába menni, és közben úgy csinálni, mintha minden rendben lenne. Gyávaság egy vallomás után vicces sms-t írni, és ugyanúgy beszélgetni az időjárásról, meg satöbbiről.
Mivel tehetetlen voltam, és kiszolgáltatott, sosem mondtam azt, hogy hahóóó! Most miről beszélünk? Inkább cinkosságot vállaltam, ezzel tulajdonképpen azt mondva “bocs, hogy megpróbáltam egy szót is szólni, tegyünk inkább úgy, mintha minden oké lenne, még akkor is, ha én szenvedek. Ez téged ne érdekeljen, neked így biztos kényelmesebb.”Tulajdonképpen örülhetnék annak, hogy ez mostmár nincsen így. És hogy sosem fogom többé ezt tenni. Hogy tiszteletben tartom magam annyira, hogy nem asszisztálok gyáva emberek játékához.
Fontos lépéseket tenni, amikhez sok bátorság kell, néha mindenki tud. Van, aki iszik egy vödör viszkit, és úgy állít oda a szerelme háza elé. Van aki felhergeli magát, és felhívja a férjét, hogy most azonnal válni fog. Az amerikai filmek mindig csak eddig mutatják. Odamegy a hősszerelmes a focipályára, és transzparensekkel végigrohangál rajta, hogy “szeretlek édesem”. Mire “édesem” a nyakába ugrik, és minden jó, ha vége jó. Azt sosem mutatják, hogy pár nap múlva mi lesz. Hirtelen felindulásból bárki cselekedhet bármit, az igazi erő a következetességhez kell. Ahhoz, hogy amit tettél, az végleges. Az egy változást eszközöl, amihez te ragaszkodsz. Különben a saját tetted vágod a kukába és vonod vissza.
Most éltem meg, hogy a lehető legrosszabb érzés, amikor azt érzem, hogy már megint minden visszaáll a régibe. Én sokszor voltam a drasztikus változtatások híve: költözködések, nagy beszélgetések, elhatározások, “csapot-papot otthagyok”-ok. És akkor lettem feszült, mikor azt éreztem, hogy az életemben ennek ellenére újra és újra ugyanazok a problémái merültek fel. Mindig ugyanaz a lemez- mondtam. Most rájöttem, hogy ez az “ugyanez a lemez” ÉN vagyok. És hogy én ÉNmaradok, hozhatok akármilyen döntést. Magam elől mexikóba is menekülhetek, oda is utánam fogok jönni:)
Feloldásként pedig következzen egy Dolák- Sally vers a témához:
Imádom engem, imádom én,
Hiába kérem, legyek enyém,
Évek óta vágyakozva rólam álmodok
Nélkülem már élni sem tudok
Megtennék bármit értem talán
Egy dolgot várnék tőlem csupán
Higgyem el már végre azt, hogy több vagyok nekem
Mint az első diákszerelem
Komolytalannak tűnik, de van benne igazság:)
