Tagadással az állandóságért

Azért tagadunk, hogy a változatlanságot fenntartsuk. Azért tagadunk, mert azt hisszük, ha úgy csinálunk, mintha nem történt volna semmi, akkor  meg nem történtté tehetjük a megtörténtet.

Amikor két ember között fennáll egy szitu. Ami rossz, amiben egyik biztos, de talán mindkettő szenved, és nevezzük aktív félnek azt, aki lép. Ha felnőtt-gyerek viszonyról van szó, akkor ez mindig a gyerek. Mert biztos hogy ő szenved jobban, biztos hogy ő az őszintébb, ő a bátrabb, és ő az akinek életbenmaradás kérdése (ha más nem érzelmileg) hogy megpróbálja meváltoztatni a szituációt.

Jön egy cselekedet, ami a drámában a tetőpont lenne, az amerikai filmekben meg a tratratratra egetrengető zenével kísért rész, amin mindeki meghatódik, majd eltelik egy-két nap, és minden megy tovább a régiben.

A gyerekek azért csinálnak néha durva dolgokat, mert azt hiszik, mostmár ennél minden jobb. Bármilyen irányú a változás, legalább változás…. és a legrosszabb ami történhet a felnőtt részéről, az a tagadás, az állandóság mindenáron fenntartása.

Hogy felkelünk másnap vagy harmadnap, és ugyanúgy töltik a kakaót, mintha mi sem történt volna. A gyerek meg gondolkozik, és hülyének érzi magát, hogy mindaz ami nemrég történt csak az ő képzelete szüleménye lett volna?

Sokan, ha nem tudnak mit kezdeni egy helyzettel, akkor az a legegyszerűbb, ha figyelmen kívül hagyják. Sok ilyen helyzetet éltem át gyerekkoromban, sokféle felnőttel, és tekintélyszeméllyel, és akkor megpróbáltam a tetteiket megmagyarázni, hogy biztos nekik van igazuk, de mostmár biztos vagyok benne hogy ez gyávaság. Gyávaság megcsinálni egy cirkuszt egy ajándék miatt 20 ember előtt, kirohanni bőgve, majd visszajönni, és folytatni mindent a régiben. Gyávaság 3 átaludt és végigbőgött nap után felkelni, munkába menni, és közben úgy csinálni, mintha minden rendben lenne. Gyávaság egy vallomás után vicces sms-t írni, és ugyanúgy beszélgetni az időjárásról, meg satöbbiről.

Mivel tehetetlen voltam, és kiszolgáltatott, sosem mondtam azt, hogy hahóóó! Most miről beszélünk? Inkább cinkosságot vállaltam, ezzel tulajdonképpen azt mondva “bocs, hogy megpróbáltam egy szót is szólni, tegyünk inkább úgy, mintha minden oké lenne, még akkor is, ha én szenvedek. Ez téged ne érdekeljen, neked így biztos kényelmesebb.”Tulajdonképpen örülhetnék annak, hogy ez mostmár nincsen így. És hogy sosem fogom többé ezt tenni. Hogy tiszteletben tartom magam annyira, hogy nem asszisztálok gyáva emberek játékához.

Fontos lépéseket tenni, amikhez sok bátorság kell, néha mindenki tud. Van, aki iszik egy vödör viszkit, és úgy állít oda a szerelme háza elé. Van aki felhergeli magát, és felhívja a férjét, hogy most azonnal válni fog. Az amerikai filmek mindig csak eddig mutatják. Odamegy a hősszerelmes a focipályára, és transzparensekkel végigrohangál rajta, hogy “szeretlek édesem”. Mire “édesem” a nyakába ugrik, és minden jó, ha vége jó. Azt sosem mutatják, hogy pár nap múlva mi lesz. Hirtelen felindulásból bárki cselekedhet bármit, az igazi erő a következetességhez kell. Ahhoz, hogy amit tettél, az végleges. Az egy változást eszközöl, amihez te ragaszkodsz. Különben a saját tetted vágod a kukába és vonod vissza.

Most éltem meg, hogy a lehető legrosszabb érzés, amikor azt érzem, hogy már megint minden visszaáll a régibe. Én sokszor voltam a drasztikus változtatások híve: költözködések, nagy beszélgetések, elhatározások, “csapot-papot otthagyok”-ok. És akkor lettem feszült, mikor azt éreztem, hogy az életemben ennek ellenére újra és újra ugyanazok a problémái merültek fel. Mindig ugyanaz a lemez- mondtam. Most rájöttem, hogy ez az “ugyanez a lemez” ÉN vagyok. És hogy én ÉNmaradok, hozhatok akármilyen döntést. Magam elől mexikóba is menekülhetek, oda is utánam fogok jönni:)

Feloldásként pedig következzen egy Dolák- Sally vers a témához:

Imádom engem, imádom én,

Hiába kérem, legyek enyém,

Évek óta vágyakozva rólam álmodok

Nélkülem már élni sem tudok

Megtennék bármit értem talán

Egy dolgot várnék tőlem csupán

Higgyem el már végre azt, hogy több vagyok nekem

Mint az első diákszerelem

Komolytalannak tűnik, de van benne igazság:)

Közzététel ideje:  on június 12, 2008 at 9:55 am Hozzászólások (1)

………

A nagy bolygókon kívül, minek mind tudjuk nevét, még számtalan parányi bolygót rejt a csillagos ég. Szabad szemmel hiába nézed, sohasem láthatod a B612-est, hol a Kis Herceg lakott. Csak azért mondom, mert tudom, hogy van, kinek kell a bizonyítás, hogy a B612-est látta egy csillagász. Nem szeretném, ha azt hinnéd, hogy mindez mese csupán, hisz mindannyian vágyakozunk egy igazi …….. után.

De szomorú lennék, ha nem hinnéd, hogy itt volt velem. Szomorú lennék, ha nem hinnél nekem. Szomorú lennék, ha nem hinnéd, hogy volt egy ……… nagyon egyedül maradnék a világon.

Fél éve már, hogy a “Kis Herceg” tőlem elbúcsúzott, azóta éjszakánként nevetnek rám a csillagok. Tudom, hogy valahol egyedül él egy tüskés kisvirág, és érzem, mennyi mindent jelent egy igazán jó …….

Szomorú lennék, ha nem hinnéd, hogy itt volt velem. Szomorú lennék, ha nem hinnél nekem. Szomorú lennék, ha nem hinnéd, hog volt egy …… nagyon egyedül maradnék a világon.

Közzététel ideje:  on december 6, 2007 at 11:44 pm Szólj hozzá

Nehéz szeretni

Egy kisvirág is okozhat nagy zavart,

Néhány ostoba szó szörnyű bajt,

Valami elszorul legbelül,

És úgy szorít, hogy az ember menekül

Nehéz úgy szeretni ahogyan kell,

Amit a másik örömmel elvisel

Nehéz szeretni okosan, józanul

Szeretni sajnos senki nem tanul

Távol tart egy félénk mozdulat

És a vallomáshoz nincsenek szavak

Valahogy mindig rosszkor érkezünk

És néha magunk elől is megszökünk

Nehéz úgy szeretni ahogyan kell,

Amit a másik örömmel elvisel

Nehéz szeretni okosan, józanul

Szeretni sajnos senki nem tanul 

A közeledés is félreérthető

a hazugság is lehet megnyerő

Néha túl érzékenyek vagyunk,

Máskor meg a büszkeség a bajunk

Közzététel ideje:  on at 11:28 pm Szólj hozzá

Bóbita bóbita táncol…Hogy nekem erre 21 évesen kell rájönnöm?!!

Bóbita, Bóbita épít

Hajnali ködfal a vára,

Termeiben sok a vendég

Törpe királyfi a lánya”

Én 21 évig ebben a tévhitben éltem, hogy bóbitának van egy lánya aki a törpe királyfi. Mindig furcsáltam , hogy lehet ez, de hát az élet tiszta rejtély.

Ma rájöttem a nagy igazságra:

“Törpe király fia-lánya”

Persze nem biztos, csak gondolom így cseppet értelmesebb. Ti tudtátok ezt?

Komolyan csak én éltem becsapva?!

Közzététel ideje:  on Szeptember 7, 2007 at 8:20 pm Hozzászólások (3)

Búcsú

Ki tudja honnan érkezett egy téli éjszakán

És az is lehet hogy találkozásunk véletlen csupán

Én mégis azt hiszem, hogy vártam rá nagyon

Ha nem jött volna másképp szólna most az én dalom.

A szívem mélyén elhervadt már minden virág

De megtanultam mit jelent szeretni bármin át

Ha bajban vagyok, elég az ha rá gondolhatok

Nélküle már nem lehetnék az ki most vagyok.

Azóta minden mosolyban már ő nevet felém

És nem hagy engem el, akárhol járok a remény

Azóta mindig őt látom ha csillognak a szemek

És úgy érzem, hogy rá hasonlít minden gyerek.

Én azt hiszem a szívünkben ha nyílna még virág

Boldogabb és szebb lehetne az egész világ

Ha véletlenül találkozunk, egy mosoly legyen a jel,

Hogy Ismeretlen Ismerősként búcsúzunk majd el.

Üzenet

“Nem hívott senki, magamtól jöttem én,

színezüst vonattal keresztül hét megyén

Játsszunk most együtt, amíg csak lehet,

remélem nem felejtesz sokáig el, ha egyszer elmegyek…”

Közzététel ideje:  on at 7:45 pm Szólj hozzá

Mákosrétes

“Egyszer majd ha felnőttél,
visszajövök érted,
leveszlek a hintáról
ne sírj addig, kérlek!”

Azt hiszem mostmár nem várok tovább. Leszállok magamtól.
De azért köszönöm, nincs harag.

Közzététel ideje:  on július 7, 2007 at 7:12 am Szólj hozzá

A szavak furcsa teremtmények

A szavak furcsa teremtmények, ezt tudja jól minden gyerek. Kicsúsznak a szájunkon, és fegyelmezetlenek. Hiába bízunk rájuk nagyon fontos üzenetet, elrejtik az igazságot, és mást jelentenek.

A szavak néha szövetkeznek, hogy félrevezessenek. Szépen hangzó mondatokban vonulnak ellened. Félve kimondott félszavakból van, aki ért és van, aki nem. De elmondani nagyon nehéz, mit nem ért meg senkisem.

Csak nézz rám, egy szót se szólj, én így is megértelek. Ha van valami, ami nem hazudik az leginkább a szemed.

Eleinte azt gondoltam, a “tudja jól minden gyerek” csak arra vonatkozik, hogy ez a dal gyerekeknek szól, így a szövegíró őket szólítja meg ezzel. De ennél sokkal többről van szó. Mert tényleg csak minden GYEREK tudja jól. A felnőttek ezt már elfelejtik.

 A felnőttek már tudják ugyan, hogy lehet hazudni, és hogy a szavakat sokszor nem szó szerint kell érteni, de a hazugság megértésénél is csak a szavak jelentésébe kapaszkodnak. A szavak által ismernek meg mindent, elfelejtik, hogy a szavakkal kifejezhető része csak egy csökevényes pici szelete a világnak, és az egymás közötti kommunikációnknak.

Azt hisszük az van, az létezik amire van szavunk. Van erre egy elmélet, hogy a fejünkben lévő reprezentácók, vagy gondolkodási egységek meg műveletek nyelvi alapon kódolódnak, azaz, amikor átgondolunk valamit, azt szavakkal tesszük, csak nem mondjuk ki, mert utána döntési folyamattal átalakítjuk a dolgot annak megfelelően, hogy mit szabad, mit akarunk ebből kimondani és mit nem. (Ezzel ellentétes elképzelés ugyebár, hogy képekben (is) gondolkozunk.) Erre jó példa, hogy az eszkimók mittoménhány (de jó sok) fehéret tudnak egymástól megkülönböztetni, és annyi szavuk is van rá. Tehát az eszkimógyerek megszületik, és megtanulja, hogy van fehér1 meg fehér2 meg fehér3, és annyiféle fehéret fog látni. Mi meg megszületünk, megtanuljuk azt hogy van a fehér meg a kék meg a zöld, és fehér1-et fehér2-t és fehér3-at mind fehérnek fogjuk látni. hát…..gondolom nem csak én érzem, hogy ez a gondolatmenet sántít, ha más nem, az ok-okozati viszony van benne összekeverve. De ennél százszor jobb példa az 1984 (Orwell). Mit százszor, ezerszer. Egyszerűen zseniálisan írja le azt a folyamatot, ahogy mesterségesen alakítják a valóságot. Rávilágít arra mi is az, amit sok ember valóságnak, objektívnek, tutinak gondol, ami biztonságot ad nekik. Jah, csak aztán seperc alatt, játéki könnyedséggel lesz ez a biztos meg a tuti valami teljesen más.

Meg leírja azt a folyamatot is, ahogy a szótárakból “irtják” a szavakat. És azzal hogy eltűnik a szó, eltűnik a köztudatból a jelentése is. Pl azon mesterkednek, hogy a szeretet szűnjön meg, és a felnövekvő generációknál próbálják ezt a szót teljesen kiirtani, a kérdés pedig az, ha nincs rá szavunk, fogunk-e ilyet egyátalán érezni. Aki nem hallotta soha életében a szeretet szót tud-e majd szeretni? Ez a szeretettel mondjuk télleg elég nehézkes, de ha mondjuk a féltékenységet nézzük, azzal talán elképzelhető.

Vagy pl most a 21.században szokott valaki rajtam kívül ”utólsó pillanat”-ot érezni? Jó kérdés, mi az egyátalán? Én így hívom azt az érzést, amit én sokszor éreztem életemben, de nincs rá rendes szó, viszont Kovács Ákos írt róla egy dalt. És amikor meghallottam, tudtam, hogy na ez az. Megnézheti bárki a szöveget, abban le van írva az egész, és lehet csekkolni, hogy tényleg érzünk-e ilyet, bár a teljességhez a zene is kell alá. De biztos vagyok benne, hogy sokaknak fogalmuk sincs azokról az érzéseikről, amikre nincs szó. Márpedig oltári sok ilyen van, talán több is mint amit már valaki elnevezett. És ezek az érzések irányítnaka ám mindenkit úgy hogy nem is tudunk róla, hiszen nem tudjuk megnevezni.

Na és ez az amit a gyerekek pontosan és marha jól tudnak. A felnőttek meg mehetnek CSEND-táborba A.J. Christiannal 80.000 HUF-ért egy hétre, hogy újra megtanulják. Amúgy én menni is fogok majd egyszer ha bejutok, de egyszerűbb lett volna talán nem elfelejteni a világnak azt a részét is érzékelni, ami hogy úgymondjam jobbféltekés.

Közzététel ideje:  on június 30, 2007 at 7:33 pm Szólj hozzá

Mindenik embernek a lelkében dal van…

…És egy égi kar intene, hogy énekelhetünk
egy dalt, amit a Babits Mihály bácsi írt nekünk:

“Mindenik embernek a lelkében dal van,
És a saját lelkét hallja minden dalban.
És akinek szép a lelkében az ének,
Az hallja a mások énekét is szépnek”

Ez lesz az egész Halász Juditos prodzsektem mottója. Azért mondom hogy egész, mert ez egy hosszú, és mélyére nézős sokfejezetes vizsgálódás lesz, hogy oltári csúnya szavakba öntsem azt a lelki tartalmat, amit hordoz számomra a Halász Judit számok újrafelfedezése. Honnan jött ez a dilim? Akkor mesélek…

kb 3 éves koromig éltem haltam ezekért a dalokért…állítólag… Ezt az állítólag szócskát tulajdonképpen minden mondatomhoz hozzá kellene tennem, ami iskoláskorom előtti időszakban játszódik. Nincsenek ugyanis erről emlékeim. Most mindegy, hogy miért. Ráéreztem még kiskamaszkorom elején azonban, hogy az érzelmi állapotaimat képes vagyok, illetve hát mindigis voltam zene formájában konzerválni. Igen, úgy kell ezt elképzelni, hogy lefotózom a pillanatot olyan fényképezővel, ami a hangokat, szagokat, testi érzéseket rögzíti (és épphogy a képet sokszor nem), ezeket bezárja egy befőttesdobozba, lelakatolja, és beteszi a spájzba. És a lakatkulcs a zene. Először nem szerettem ezeket, amikor véletlenül rábukkantam egy ilyen lakatkulcsra. Nem jó dolgok történtek ilyenkor. Szinte kivétel nélkül szomorú pillanatok képei voltak ezek, amelyeket nem véletlenül temettem el. De mégis volt benne egy jóérzés, hogy nahát, mikre vagyok képes! Hogy egy zene puszta meghallgatásától 220 lehet a pulzusom, libabőr futhat végig az egész testemen, nem beszélve a belül végigrohanó képeken, hangokon, érzéseken. Elkezdtem ezt tudatosan használni. Elővettem azt a több tucat cd-t amit azért nem bírtam végighallgatni, mert folyton a sírógörcs kerülgetett, és szabályszerűen levakartam róla mint egy nagytakarításon a rá rakódott negatív érzelmeket. Onnan tudtam, hogy sikerült, hogy a zene még picit halványan felidézte bennem azt az általános érzetet, de nyugodtan, kellemesen tudtam végighallgatni, megbékéltem vele, megértettem azt a gyereket, akit akkor talán senki más, és magamba fogadtam. Azonosultam vele, újra én lettem ő és így alakult az identitásom, és gazdagodott folyton folyvást, és kerültek vissza belém, a kitagadott énrészeim.

Emelett persze másképp is használtam. Elegem volt, hogy a múlton és jövőn való rágódás miatt a mostról folyton lemaradok. Mikor egyszer azt éreztem ez a pillanat fontos, becsuktam a szemem egy percre, és mintha félnék, hogy most ez nem fog megragadni, odafigyeltem arra a hangra ami épp körülöttem szólt, tudatosan “fényképeztem”, és végre nemcsak utólag, hanem akkor ott is át tudtam élni a pillanatot. Már értem mi az, amikor emberek félnek az elmúlástól, és tárgyak, alkotások, nemtommik ezrével akarnak maradandót a pillanatról, vagy utána már csak magukról, arról, hogy léteztek.

Igazából ez mind szép és jó, csak hiányzik belőle egy fontos dolog. Azok az emlékek, korszakos kis Petrák, akik így visszataláltak hozzám már egy erősen befolyás alatt álló, védekező, inkább az engem körülvevő világra reagáló kis Petrák voltak. Ugyan néha éreztem magam (pl Christian tudatosság tréningjén), de azt éreztem nincs meg bennem az, aki valójában én vagyok, nincs meg bennem a mag, az alap, amire lehet építkezni, amire büszke lehetek, ami az energiát adja, amire minden szerepet építhetek. Tudom, nagyon ködös ez így, de úgy tudnám a leginkább megfogalmazni, hogy annak ellenére, hogy sokféle szerepbe kényszerítem magam a hétköznapok során, és sokan sokfélének látnak, én érzem valahol a koherenciát. Azt gondolom, hogy annak ellenére hogy nem tudom megfogni, ott van, és átjön minden mozdulatomból és minden szerepemből az hogy ez én vagyok. Másképp csinálom, mint a Józsi, vagy a Pisti, és ez a más, ez az ahogy én a világhoz hozzáállok. És ez a más volt meg valószínűleg abban a gyerekben, abban a piciben, akire nem emlékszem. Akit annyira el akarok felejteni, vagy annyira lényegtelennek tartok.

Gyulán voltam a hétvégén. 100 Fok celsius (vagy vmi ilyesmi elnézést a rajongóktól, nemtom hogyhívják őket) koncert volt, amelynek a foszlányai hozzánk is eljutottak, akik egy közeli cukrászdában fagyiztunk. Eccercsak jött pár ismerős taktus, és egy hihetetlen intenzív belső izgalom, lelkesedés. Hűha mi ez? Egyből, rögtön azonnal meg akartam tudni, és Remus ki is segített: ez bizony a “Kalózdal az almaszószról”. Oltárira jó volt, emlékeztem a szövegre és egész éjjel ezzel idegesítettem a velem nyaralókat. Elhatároztam, hogy ha hazajövök letöltöm ezt meg néhány Halász Jutka számot, hátha jó lesz hallgatni.

Tegnap már alig bírtam ki, hogy hazaérjek, estem is neki a gépnek, és dacára az előző kimaradt éjszakának, hajnalig csak türelmetlenül számokat töltögettem . Én nem is értem, mi meg hogy, meg miként kerülhettem ilyen állapotba, mohón faltam volna a számokat, még végig sem hallgattam egyet, már kellett a  akövetkező, eddig negyvenvalahány van, amiből 20 ilyen isteni szuper. MIndegyiknek tudom kívülről a szövegét. Nem vicces? eddig azt se tudtam, hogy szeretem ezt a számot, vagy hogy létezik, aztán közben fújom még ennyi év után is kívülről. Teljesen babaként éltem meg magam. Olyan mintha ez életem egy hosszú korszaka lett volna, mikor kb max 2 év lehetett. Nem tudom az érzéseket megfogalmazni, de megvannak, megtaláltam, én voltam, igen emlékszem, tudom ki voltam 3 éves korom előtt. Csodálatos érzés, tényleg nem balféltekés, úgyh bocs az esetlen szavakért, amikkel körülírni próbálom ezt az élményt, de nem tudom megközelíteni. Erre nem jók a szavak. Meg hát nem vagyok egy Babits…:)

Apropó szavak. Amiért ez fontos: rájöttem, hogy Halász Jutka egy ZSENIÁLIS művész. De tényleg, olvastam már meséket, amik kimondottan orvosolták a gyerek különböző félelmeit szimbolikus szinten, de ez valami hihetetlen amit ez a nő tud. Jó, nem ő írta a szövegeket. Asszem a Bródy-ék írták a zenéit, de ennyire tömören, jól, célzottan, viccesen megfogalmazni a picik kríziseit. Példák csak a “Sündisznó”, a “Talált tárgyak” stb.. Meghallgattam, és azt mondtam, kész, ez az. Ennyi. Ennél többet nem kell tudni az életről. Most az jön, hogy nagyon sokat hallgatom, nagyon átjáratom magamon ezt az érzést, nagyon megjegyzem a szövegeket, mert ez vagyok én. Ezen nőttem fel. Pici 2 évesként így láttam a világot, ebben hittem. Így ismerhetem meg magam. És most jöttem rá, mekkora óriási nagy felelősség gyerekdalokat írni, és most sajnálom hihetetlen módon a Dragon Ball-on szocializálódottakat, hogy nem élhették át azt amit én.

Tudtam, hogy le kellett mennem Gyulára, ha csak ezért is, hogy ez elindulhasson. Megtaláltam, amit olyan régóta keresek. Köszönöm, és előre bocs a temérdek ilyen témájú posztért ami a közeljövőben születni fog

Közzététel ideje:  on június 27, 2007 at 8:31 am Hozzászólások (2)