A mai napon sokszínű gondolataim egy téma köré csoportosultak:
“Legyen már szerda”
Azt hiszem sikerült sok oldalról változatosan megközelítenem a fenti topikot, mégsem lett szerda. Ez van, én mindent megtettem, de az élet néha kegyetlen.
Reggel…
Kicsit nehézkesen indult a ma reggelem…ez talán látszik a következő párbeszédből is, ami 6:02kor zajlott:
A:- Petra, köszönj a szomszédainknak, jó?!
P:- Jó reggelt kívánok! -majd anyuhoz- hülye pletykás vénasszonyok. Itt állnak és már kora reggel kezdik.
A:- Neeeem. Mindig megkérdezik tőlem, mi van veled meg hogy vagy.
P: -?!?!?!?!?!
ui: Anyukám egyébként matektanár. Logikát is tanít általános iskolásoknak.
Buli
Íme a tegnap éjszakai mulatozás legérdekesebb tanulsága számomra:
Meglepő módon a mai fiatalok között az “Álomhajó” c. remekmű (asszem valami Carpe Diem nevű banda baklövése még a 90-es évek közepéről, de meg ne kövezzetek, ha mégse) és az Induljon a Banzáj c. Bonanza siker lelkes rajongóközössége egy és ugyanaz.
Forrás: Személyes tapasztalat a Morrison’s kettő (gratula névválasztáshoz ezútonis) hátsó terméből, ahol az Álomhajóra tomboló “tömeg” hangos sikoltozásban tört ki a Bonanza sláger felcsendülő első taktusaira
Szegény Ákos, remélem erről ilyen formában nem tud, de ha mégis, akkor üzenem neki, hogy ez speciel nem az ő bűne.
Filmbe illő jelenet
Hát ilyenben volt részem ma reggel. Lehet hogy túl sokt Jóbarátokat nézek, de ez most tisztára beleillett volna szerintem valamelyik részbe.
Szóval a pár napja kapott biciklimet, amit a folyosó korlátjára zártam fel, és onnan lóg lefelé, a lakók legnagyobb örömére, elvittem ma reggel egy hosszabb túrára. Illetve nem tudtam mekkora túra lesz, csak azt hogy pocsék egy idő van, futni nem tudok, mert minden csupa sár, és akkor inkább felfedezem a környék betonút menti falvait.
Farmerben mentem, merthogy úgysem leszek sáros, hiszen a vékonykerekű versenybiciklivel úgyis csak betonon lehet tekerni. Kitaláltam, hogy manuális úton (ez még ilyen vázon pöcökkel váltós verzió) beállítom a legnagyobb ellenállást, hogy valami sportjelleget is adjak a dolognak, ha már a futás elmarad mára.
Hát biciklizgettem, jöttek a jó nagy emelkedők, én meg nagy hősiesen nem váltottam vissza, hogy kitekerjem magamból az összes szuszt. És abban bíztam, hogy a sok emelkedő után lejtőnek kell jönnie, mert úgy igazságos. Na de lényeg a lényeg, hogy már jó régóta tekertem, mikor rájöttem, hogy be nem tudnám tájolni merre vagyok, már legalább 5 falun átjöttem, kanyargott az út, és dunsztom sincs, hogy irányban kábé merre lehet a reptér. Elkezdtem menni egy olyan úton, amit tippeltem, hogy talán visszairányba visz, de akkor már csepergett az eső. A csepergésből szakadó jégeső lett, úgy esett, hogy szabályosan fájtak a hátamnak koccanó jégdarabok. Egyszercsak megláttam egy táblát, hogy “pyrzowicze airport 15km”. Na azért ez betett egy kicsit.
Szóval szakadó esőben, kamionok által percenként lefröcskölve zúztam vissza legnagyobb fokozaton a megadott irányba 15 km-en keresztül, és mikor már a cipőmben is úgy éreztem magam mint egy lábáztató medencében, akkor már viccesnek is éreztem a dolgot.
Megérkezvén azonban a lakásba meglepetés fogadott. A lábtörlőn levettem a zoknim, és a cipőm, amit úgy tartottam mint egy vízzel telt edényt, és becaftattam vele a konyhába. A ruháim mintha a mosógépből lettek volna kirángatva, a vizes farmerben alig tudtam lépni, és ilyen formában megérkezvén a konyhába, egy ismeretlen 50es öltönyös fószer fogadott.
“Dzien dobre!”-köszöntem neki udvariasan, majd kiöntöttem az edzőcipőim víztartalmát a mosogatóba. Megkérdezte én vagyok-e az E. Petra? Hát lengyelül nem sokat értettem, de nevem azért beugrott, úgyhogy bólogattam. Mire mutogatta az igazolványát, hogy a munkaügyi ellenőrzéstől van, és feltenne néhány kérdést:) Nem mertem vele kezet fogni nehogy lefröcsköljem:)
MIndenesetre minden kérdésre a híres “nem értek lengyelül”-mondattal válaszoltam, úgyhogy nemsokára elment. Nemtom egyátalán ki engedte be, és miért. Azért örülök, hogy nem rendőrrel jött, és nem csuktak le csuromvizes cuccban.
Azóta nem történt semmi érdekes velem, kivéve hogy átöltöztem, és kisvártatva figyelem a saját torkom, hogy mikor kezdi el a köhécselést, és mikor fogok megint ágynak dőlni. Asszem kicsit hipochonder lettem mostanában.
Megrendelés
Tegnap a következő megrendelést teljesítettük:
“Az van, hogy ezt a két ……..-t ki kell vinni a picsába, és onnan meg a két …….-t visszahozni a faszba.”
Mindegy, lényeg, hogy megcsináltuk.
(Az üzleti titoktartás végett kipontoztam, hogy mit is vittünk ki, és hoztunk vissza a megadott helyszínekről:)
A sors fintora…
Életem legjobb átlagát értem el ebben a félévben…
Juj, ez azért durva…
Bár, hs belegondolok abba, amik mostanában érnek, rámfér. Szóval ha valahol elvesz az élet legalább más területen kárpótoljon nem igaz?
Amúgy meg nem is nagyon puskáztam idén. Szóval ez a tudásomat tükrözi… vagy mi.
Hú de nehéz meggyőznöm magam ma hogy okos vagyok:)
Talány…
miért szoktak szerelmi bánatra a nőknek csokit adni??
Hogy jól meghízzanak, mint egy tehén, és akkor már biztos nem kellenek senkinek, és nem fognak senki miatt sírni?
Végülis logikus…
Sokoldalú
Tegnapi programom: rendőrség, cégalapítás, felmondás, majd kerékcsere a Transiton.
Mit nem képes az ember megteni, hogy fontosnak érezze magát?
Hajnali atrocitások
Ma hajnalban ismét érdekes emberi játszmának voltam tanuja és résztvevője. Hiába, tanít az élet.
Ez alkalommal a “Hogyan kell a seggprimitív emberek eszközölt dühkitörései elől megvédened a saját határaid 2.” című gyakorlati szemináriumon vettem részt az Élet Egyetemén két kreditért.
Történt ugyanis, hogy Fatuskó János hazatérve Bécsből, megbeszélvén, hogy melyik gépjárművel folytathatja útját Budapest felé, úgy gondolta, hogy megmutatja szintén Fatuskónak készülő fiatal tanítványának- aki mindvégig nyomában loholt és itta szavait- hogy ő olyan nagyon Jani, hogy neki nem mondhatják csakúgy meg, hogy milyen autóval menjen haza. Az efféle játszmák egyébként nagyon divatosak itt. Halomszámra oltják egymást az alkalmazottak a sötétebbnél sötétebb dumákkal, és elferdített sztorikkal, ahol ők bizony a kemény férfiegojuk megcsillogtatása által jóval többet értek el, mint a kollegák, akik persze hülye birkák ebben az olvasatban.
Hogy ezeknek mennyi a valóságtartalma, és mennyi a körítés, azt gondolhatjátok. De számomra mindig vicces a konyhában kólámat szürcsölgetve hallgatni, ahogy pihehajú húszéves nagycsávó magyarázza szintén ilyen kaliberű cimborájának, hogy “úgy kiosztottam a górét, vazze…”:)
No, hát én ebbe az egész szombat hajnali csendéletbe úgy pottyantam vala bele, hogy én lettem volna a jelenet azon szereplője, akinek Fatuskó Jánossal szemben érvényesíteni kell feletteseim azon akaratát, hogy a megbeszélt gépjárművel folytassa az útját, és ne ő válasszon az udvaron parkoló modellek közül. Figyelmes olvasóimnak hoppáré feltűnhet az a bontakozó érdekellentét, mely köztem és Fatuskó János között ebben a pillanatban megfogalmazódik: Ha a Forddal kell mennie, akkor bizony le kell mondania egojának emódon történő fényezéséről, és fiatal tanítványának jelenlétében nem tudja demonstrálni, hogy őneki bizony senkisenem parancsol.
Ígyhát megharagudván arra, hogy a helyzet eképpen alakult, egyből a tett színhelyének elhagyásával próbálta oldani a feszültséget, amit én lévén, hogy egy hullafáradt nap után félálomban ért az “esemény”, majdnem egy “jó éjszakát”-tal nyugtáztam. De hoppáré kettő, felébredtem, és merészeltem jelezni neki, hogy ejtsük meg tegnapról felhalmozódott adósságának rendezését. Ekkor már picit emelkedett adrenalin szintem, hiszen innentől kezdve nem kis anyagi veszély ütötte fel a fejét számomra, tekintve a kirendeltség vagyoni eszközei feletti kizárólagos felelősségemet.
Sajnos ehhez neki nem volt kedve, hiszen egyedüli drive-ként irtó bonyolult személyiségrendszerét ebben a pillanatban csorbult önérzetének helyretétele vezérelte, így kiküldte fiatal “nagycsávót” a számlákért, aki épphogy nem szalutált, és hajolt meg mestere előtt, majd pincsikutyaként behordva a pénz felhasználását igazoló dokumentumokat egy elengás mozdulattal az asztalra baszarintotta. Minden empátiámat, és kommunikációs készségemet mozgósítva megpróbáltam rávenni kollegáimat, hogy ilyen jelentéseket is hordozó emberi szavakkal próbáljuk meg az információ egyikünk elméjéből másikba áramlását megkönnyíteni, de csak a “mivan?”, ” he?”, “hö”, és hasonló hangokat sikerült produkálniuk, ezen a nyelven pedig én nem értettem.
Persze közben hepciáskodva, illetve a fent említett hangutánzó szavak hangerejének növelésével próbálták fokozni a rám tett irtó mély benyomásukat abba az irányba, hogy eltekintsek a kábé 20 ezer forint ellenértékű valutahiánytól. Felütötte fejét az érdekellentét numeró kettő: Én nem szerettem volna kifizetni helyettük kábé 20 ezer forint ellenértékű valutát, ők pedig szerették volna ha megteszem.
Sajnos nem sikerült a kérdésekben egyezségre jutni, én pedig eszköztáramat mindössze egy ajtóbezárással tudtam bővíteni, amely azt volt hivatott megakadályozni, hogy az elkövetők anélkül távozzanak, hogy mindennyiunk számára megnyugtató kompromisszumra jussunk, és erről főnökséget kielégítő dokumentációt alkossunk. Válaszként Fatuskó János is bővítette a z eszközkészletét egy “akkor kirúgom az ajtót b***meg, velem te ne szórakozzál” mondattal, ami minőségileg szerintem nem jelentett új megoldást az előbbiekhez képest. Én mindenesetre úgy értékeltem, hogy 60 kilóm nem elég arra, hogy pénzbehajtóként viselkedjek, meghát ha jól emlékszem a munkaköröm sem ez, így hagytam az ajtó feltépését, és telekommunikációs eszközeim segítségével felébresztettem innen jó messze alvó főnökséget, hogy ebben a helyzetben vajon milyen megoldás javasolt.
Egyébként érdekes megfigyelni, hogy milyen gyorsan tanulnak az emberek, hiszen egyből leutánozva Fatuskó Jánost, fiatal növendéke is odadobott egy: “írd fel az én adósságomat is”- mondatot, majd a nyitott ajtón elegánsan nagyemberként távozott. Tudtátok hogyan lehet megismerni a “nagy embereket”? Most figyeltem meg:) Ha valaki nyújtott térddel közlekedik széles terpeszben, és alig tud járni, és közben a hátát mozgatja esetlenül az nem azért van, mert sánta vagy fáj valamije, hanem Nagyember. Ezt tessék észrevenni! Most sikerült nekem is regisztrálni, eddig aszittem ilyenkor valami heretáji problémája lehet a pasiknak.
No hát ezzel majdnem vége is lett a sztorinak, csak még csicskát vissza kellett küldeni egy “aggyá pézt”-re. Szóval filmbeillő megasértődött távozás után jutott eszükbe, hogy ja, lóvé az még autópálya kapura sincs. Kedvem lett volna azt mondani, hogy “oldjátok meg”, mert ez az összeg tizede annak, amivel ők nem tudtak elszámolni. De ez már nem oszt nem szoroz. Aranyos volt fiúcskát nagyterpeszben feszíteni látni a nagyszobában, ahogy a jól sikerült angolos távozás után mégiscsak ki kellett préselnie valami emberi nyelven ezt a két szót.
Egyébként akkor én ezt nem éltem meg ilyen ironikusan, mint most. Pedig tényleg vicces jelenet volt, de a nyakamba rótt anyagi felelősség azért eléggé megemelte a szívfrekvenciám, és utána egy jó nagy bőgésben távozott belőlem a feszültség.
Ha komolyra fordítom a szót, magamról is tanultam ebben. Pont így kezelem a helyzeteket a “faék” típusú agyameldobomúgydühöngök emberekkel. A helyzetben higgadt maradok, és a rendelkezésemre álló eszközökkel visszatérítem a “beszélgetést” a tényekhez. Amik persze makacs dolgok, és üvöltözés hatására sem változnak, ezért aztán csak fokozódik a Fatuskó Jánosokban eleve robbanó düh, tehetetlennek érzik magukat. Nekik az a harcmodor feküdne, ha én is kiabálnék, és egot csillogtatnék. És ettől lesz rosszabb, és rosszabb- mert én nem ezt teszem. Amit persze ha utólag megértek, akkor nem érzem olyan szörnyen magam.
Csak belül meg iszonyatosan meg vagyok ám ijedve, de akkor és ott valami ezt legyőzi. Ez volt akkor is, mikor nekiestem a két fejjel magasabb debella állatnak, akit rajtakaptam, hogy feltöri a kocsimat. Eszetlenség, de akkor és ott nem féltem. Utána viszont remegve 3 éves kisgyerekként pattan ki belőlem az összes félelem. Megtanultam kezelni az ilyen helyzeteket, mert megáldott az élet ilyen emberekkel, és a túlélési ösztön rákényszerített. De ez olyan, mintha egy páncél lenne, ami alatt ott van az a gyerek, aki eltakarja a szemét, és remeg. Reggel hatra megnyugtattam ezt a gyereket is, hogy ez csak egy rossz berögződés, hiszen itt és most nem volt ebben semmi ijesztő. Sőt, tulajdonképpen Fatuskó Jánost én mindezek mellett egy halál jófej rendes embernek tartom, és bírom is. Tudom, hogy megvannak az ő korlátai is. Meg kell ezeket is érteni. De a megértés sosem fajulhat odáig, hogy én magam sérüljek. Talán leendő pszichológusként ezt tanultam ebből.
De vizsgázni egy ideig ebből nem akarok:)
Mert gyereknek lenni jó…
Megkésve bár, de végre megérkezett a nyúl. Szerintem az lehetett, hogy a nagy hó miatt csak most ért ide KTW-be, és mivel engem nem talált, ismerőseimmel küldette el nekem az ajikat.
Hozott nekem:
-3 db Spongyabobos ajándéktojást. Kettőben ugyanaz a kalóz spongyabob figura volt. Azért legalább arra figyelhetnének, hogy egy csomagoláson belül ne legyen kétszer ugyanaz az ajándék. na mindegy, az egyiket felajánlom jótékony célokra. Aki szeretné, hogy nekiadjam, az jelentkezzen.
- Magyar újságokat:) ELLE, Glamour, és a legjobb: egy SPORTHORGÁSZ c. lapot is kaptam, mert illik az egyéniségemhez
- két darab fülbevalót, azok is egyformák. Arra gondoltam, hogy egyiket a bal- másikat a jobb fülembe teszem majd.
-két piros tojást, és egy kinder tojást, amiben harci halálfejes ufómobil volt. Csekély vitába keveredtem amiatt, hogy az indexmatricát hogyan kell ráragasztani. Most féloldalas lett.
- egy porcelán nyuszit, aminek cérnalábai vannak, és porceláncipője. Talán azért mert én is így néztem ki kiskoromban: cérnaszál láb, és a végén egy bumszlinagy negyvenegyes cipő. Ez a nyúl engem ábrázol.
-1 db zöld plüssnyúl ( úgy látszik a nyuszinak önmegjelenítési kényszere volt)
- az ikeában a gyerekmenühöz ma egy ajándék plüsselefántot is kaptam. Biztos azt is még a nyuszi küldte, bár nem tudom miért pont elefántot.
- ja, és még úton van errefelé egy nyári ruhácska fekete alapon fehér virágokkal. csak az lassabban ér ide, mert vászonból van.
-és végül önmagamat megleptem egy sminktáskával, amit duplaáron számláztak ki az ikeában (vagy felszámolták az ajándék elefántomat is)
Visszavontam minden szidalmamat a húsvéti nyul valódiságát illetően.
