Ahogy fogynak a napok, kezdek rájönni mi fog hiányozni..
Tegnap volt életem első igazi defektje. Nem úgy értem, így is elég defektes az életem, de most énalattam fúródott be egy hatalmas csavar a Linea kerekébe. Illetve gondolom, de hogy énalattam engedett le, az tuti.
Éjjel volt, fél 2. A Taxisok szóltak a piroslámpánál. Úgyse értem-mentem tovább. Aztán megnéztem, és tényleg gáz volt, de nem is ez a lényeg. Először én akartam megoldani, de olyan béna volt a kompresszor a kúton, hogy nem sikerült vele felfújni a gumit. Telefonáltam, és hiphop ott termett 3 erős legény. nekiugrottak, kicserélték seperc alatt. “Mehetsz”- mondták, és mosolyogtak.
Furcsa érzés. Hogy bármikor számíthatok valakire. Hogy ugyan külföldi vagyok, meg fiatal, meg lááány, meg kiszolgáltatott, de érzem, hogy akármi van, akikre itt számíthatok, azokra tényleg. Otthon ismerhetek ezer pasit, akkor is bajban lennék, ha nem tudnék egyedül hajnal 2kor kereket cserélni. És olyan jól esett, ahogy fogadtak, és ahogy szervezik a búcsúbulit. Egy szerep csak, ami itt vagyok, de hiányozni fog.
Persze mindezek előzményeként egy holland sráccal eszmecseréltünk iwiw és blog témában egy hatalmas “medium rare” steak kíséretében a jazz-clubban. Megcáfolódott a teóriám, miszerint nekem azért kellene külföldi pasi, mert annak nem beszélek lyukat a hasába. Dehogynem. Csak akkor is villámsebességgel beszélek, ha nem jut eszembe egy kifejezés. Elmutogatom kézzel-lábbal. Így meg aztán mégannyira sem értenek, mint magyarul. Hiába, marad a jó öreg megoldás, amit eddig minden pasimnak javasoltam: nézzen a szemembe legalább egy picit, és 3 percenként süssön el egy “aha, ahát”. Úgyis az a lényeg hogy elmondhassam, amit akarok, igazából nem zavar, ha nem figyel oda. Csak legalább csináljon úgy 
