Hétvégén voltunk SZIN-en.
Királyságosságos volt. Szerintem évek óta nem voltam fesztiválon, és mikor voltam sem éreztem jól magam, de ez most megdőlt. Ez volt a levezető hétvége az utazásom előtt, és úgy éreztem, megünnepelhetem az elmúlt két hetem. Nehéz volt, de megtettem, amit megtehettem, és bizonyos szempontból lett is eredménye.
A fesztiválon nyugi volt, nem kellett görcsölni, hogy mennyi a vacsi a Virág cukrászdában, nem kellett görcsölni, hogy nem tudunk majd megegyezni hova akar menni a társaság. Nem kellett görcsölni, hogy sátorban alszom vagy sem, hogy fennmaradjak még mikor hullafáradt vagyok csakatöbbiekkedvéért vagy sem, egy szóval igazi nyugodt fasza kis hétvége volt.
Jó volt a Kispál, még a Belgát is élveztem. Bár ezzel kapcsolatban egy szösszenet. Aki még nem élte át ezt az élményt, annak mindenképp el kell mesélnem milyen egy fapadlójú sátorban- ahol az ugráló emberektől pattogsz a padlón még akkoris ha te nem szeretnél- “Egy, két há’” című számot végigélni. Megfordultam, és döbbenet ült ki az arcomra, ahogy ezer ember átszellemült arccal énekli a refrént, amelynek szövegét ez a blog asszem nem bírja el. Olyan groteszk volt, akkorát röhögtem rajta, hogy az már fájdalmasan jó 
Szóval AZ A BAJ….
Hát igen. Én eddig pont ilyen életet éltem.
Hogyha belelátok a fejedbe, az a baj.
De ha nem látok bele a fejedbe, az a baj.
Ha felveszem a papucsot, az a baj.
Ha nem veszem fel, felfázok, az a baj.
Ha elkenem a szemfestéked, az a baj.
Ha vékonyak a falak, az a baj.
Ott egy pók a párnán, az a baj.
Mindjárt jön a Barátok közt, az a baj.
Most az van a fejemben, hogy tudod mit? nem tudom mi lesz, de mindenképp jó.
Ha megkapom amit szeretnék, tökjó. De ha nem kapom meg az is jó. Ha szeret, akit szeretnék az nagyon jó, de ha nem szeret úgyis jó. Ha bejutok, ahova szerettem volna, hűdejó, ha nem sikerül, az is jó.
Fogok írni egy ilyen számot. Hihetetlen hogy ez is eljött, hogy így lássam a világot.
Ja és még egy szösszenet: 6 nap múlva felhagyok a blogolással. Ez nem merő véletlenül esik egybe a hazaköltözésem időpontjával. Elég volt, szeretnék felnőtt életet élni. Kinőttem a blogot, asszem. És az iwiwet is.
Ha még eszembe jut valami az elkövetkezendő héten azt leírom, aztán fontosabb dolgokkal töltöm majd az időm.
Akivel meg akarom osztani a gondolataimat, azzal úgyis leszünk olyan viszonyban, hogy ezt megtehessem. Akivel meg nem tudom, az talán nem is fontos annyira, hogy ilyen mélyen beavassam a mindennapjaimba. Arra meg pláne nem vagyok kíváncsi, hogy pletykák ezrei kapjanak lábra a blog nyomán.
De szép volt, jó volt, nem bánok semmit. Csak kell a francnak 700 iwiw ismerős, mikor azt a napi 10 percet is szánhatnám arra a 10 igaz ismerősre.
De törölni nem törtlök semmit. Ez is én voltam. Egyszer. Idáig.
Avril Lavigne szavaival élve (vagy a szövegíróiéval) “so much for my happy ending”.
Úgy érzem happy end van, pedig se nem túl happy semmi, és vége meg pláne nincs semminek, de ez most így sikerült, és így is jó.
NEEEEE!!! Én NEM AKAROM, hogy ne írj többet!!!!!!
Na jó, akkor mégis:D
…amúgy nem, ez már régóta érik, pedig tudom, hogy úgyse tudom visszafogni magam a gondolataim közlése elől.
De biztos van erre más megoldás is, mint a blog. Majd megtalálom, mi az amit magaménak tudok érezni, mert ettől már lelkileg elég távol érzem magam.
De köszi amúgy, tök jól esik, hogy írtál!!
Mindig elolvasom amit írsz és hihetetlen dolgokra tudsz rádöbbenteni. Úgy fogalmazol, hogy néha közel állok ahhoz, hogy leessek a székről és azt gondolom: – Én akarok író lenni?!
Az is érdekes, hogy te távolinak érzed magadtól… Viszont engem mindig borzongás vesz körül, ha olvasom. Számomra a blogod egy… hogy is mondjam… intim hely, amit csak éjjel és csak egyedül olvasok, mikor a csend vesz körül. Csodálatos.
nagyon tetszett ez az irasod. Van benne sok igazsag, en is mar sokszor gondoltam ra, hogy abba hagyom az irast, aztan elkezdtem irni egy uj blogot, ott senki nem ismert, de megszegtem a szabalyokat es kozelebb engedtem a virtualis baratokat, kicsit fajt, hogy a valosag nem az ami a szavakon keresztul jott. Most megis azt mondom, jo blogot irni, nem baj ha mas is olvassa, elso sorban magamnak irok, es az is igaz, hogy tudd, a legfontosabb az a 10 barat aki a kozeledben van, nem az a szazvalahany aki arc nelkul szedit. Na es hogy ne legyek tul hosszu, befejezeskent talan annyit, hogy inkabb kiirom magmabol az osszes bolond gondolataimat, mintsem a dilidokihoz jarjak. Minden jot neked kedves ismeretlen.