Tegnap este 3 pasival , azaz 2 lengyel és egy magyar kollegám kíséretében megnéztem a Ken Park című filmet. Ezt most azért hangsúlyozom ki, mert én már láttam, és ugyan nem emlékszem, hogy milyen körülmények között, de szerintem egyátalán nem mindegy. Emlékszem, amikor régen még nem voltam hajlandó egyes filmekre egyes emberekkel elmenni. Pedig a moziban sötét van, de akkor is egymás mellett ültök, és látjátok egymás reakcióit. A Ken Park pedig képes durva reakciókat kihozni emberekből. Tehát az ilyen filmeket nem mindegy kivel nézed. Ha rossz társasádot választasz könnyen feszélyezett nyomorgás lesz a film, és élvezhetetlenné válik.
Először talán egyedül láttam.Most tudtam mire számíthatok, de a srácok nem. Mondtam hogy durva, naturális, tele van szexjelenetekkel, és sokkoló képekkel. Nézzük meg!- Hát jó- gondoltam..
Majd mindjárt mesélek a sztoriról, de előre csak annyit, hogy nagyon durva családi történetekről van szó. Amiket súlyosnak élünk meg, de hogy ki melyiket mennyire, az talán egyénfüggő. Én úgy érzem, hogy amiben érintettek vagyunk, azt toleráljuk a legkevésbé. Olyan sokkoló képek vannak, olyan mély pszichés területekre hatnak, amik ha nincsenek maxmálisan lerendezve bennünk, akkor bizony megmozgatnak minket, és nagyon képesek megnövelni a belső feszültséget.
Szóval van egy kisváros, és 5 db 16 éves fiatal. Az elsőről nem sokat tudunk. Felmegy a gördeszkapályára, bekapcsolja a kamerát, elővesz egy sukkert és a legnagyobb délutáni deszkázás közepén fejbelövi magát. Később megtudjuk, hogy teherbe ejtette a barátnőjét, aki meg akarja tartani a gyereket. A lány a következőt kérdezi a film címét adó Ken Parktól. “Te örültél volna ha az anyád elvetet téged?” Szerintem elég hülyeség a kérdés, de Ken Park válaszolt rá a maga módján.
Shawn első jelenetében az öccsét szorítja földhöz, aki kábé feleakkora mint ő, és kényszeríti, hogy istenítse őt, és mondja azt hogy szereti, és hogy az “ura”. A kissrác a végsőkig küzd, majd beadja a derekát meghajol az autoritás előtt. Ezután indul a suliba, mielőtt alkoholista elhanyagolt anyjának odaböki, hogy “gyűlölöm a bátyám”. Ezt anyja át is adja a nagyobbik testvérnek. De körülbelül itt meg is szűnik a szerepe a fiai életében. Apáról ebben a családban nem tudunk, de gyanítom nincs is. Még ha fizikailag létezik is, a gyerekek életében mint igazi (nem jó, csak igazi) apa biztosan nem szerepel. Nem véletlen valószínűleg a két srác hatalomhoz való viszonya, a nagyobbik önkényes terrorja, ami hűvösséget, és a szeretet átélésének képtelenségét feltételezi. Büszkeséget, hatalmat akar kicsikarni egy nála egyértelműen gyengébb féltől, mert másképp nem tudja fenntartani énképét. Énképét, amibe az intimitás, a szeretet, a gyengeség nem fér bele. Csak úgy tud védekezni, ha erősnek mutatja magát. És ezt egyenlőre csak 7 éves kissrác terrorizálása árán tudja elérni. Gyönyörűszép barátnője van, aki odáig van érte, de érzéseket felé sem igazán mutat. Egy helyen azonban kijönnek igazi érzései. A barátnője édesanyjával való szexuális, és oltalmi kapcsolatában. Igen, szexuális kapcsolatot létesít a barátnője anyjával, majd abban gyönyörködik, mennyire hasonlítanak egymásra az ágyban. A barátnője anyja, az ő saját anyjának szerepét is betölti, hiszen gondoskodó, kedves vele, neki mondja el Shawn egyedül az igazi érzéseit. Ő testesíti meg azt, amit senki mástól nem tud elfogadni, amit a saját szüleitől sem kapott valószínűleg soha. Shawn esete egy tipikus hideg, laissez fair nevelésű családot mutat, ahol tojnak magasról a kölykök fejére, akik semmi melegséget, és érzelmet nem kaptak soha.
Érdemes azért pár szót erről az anyukáról is ejteni. Azért azt gondolom ezért a helyzetért leginkább ő a felelős. Egy nagyon szép 35-40 éves nőről van szó, aki nem képes elfogadni a saját korát, és iszonyú féltékeny nagyobbik lányára, aki épp kezdi nőies bájait felfedezni, de még kislányként örül, és lelkesedik mindenért. Ezért képes lánya barátját, egy 16 éves fiút elcsábítani, oltalmazni, látszatszeretet biztosítani neki, ami semmi másról nem szól, csak az ő egoja növeléséről, hogy van olyan jó nő, sőt sokkal jobb, mint a lánya. Gyanítom ezt pár évvel később már nem tudja majd megtenni, de most még mindenáron megpróbálja bizonyítani, hogy az idő nem járt el felette.
A másik szál Peach, azaz magyar fordításban Kisbarack élete. Kisbarack egy félvér lány, akinek az édesanyja keleti, egzotikus gyönyörű nő, apja pedig amerikai. Nem tudjuk hogyan, de édesanyja fiatal korában meghalt, azóta édesapjával él, aki végtelenül vallásos, és ezt a felfogást kényszeríti a kislányra is. Ez még hagyján, de mivel a lány tiszta anyja, tulajdonképpen szerelmes lesz saját lányába, akire minden feleségére vonatkozó érzését áttolja. Inkább mondhatnánk azt, hogy tiszta anyja, mivel édesapja egész életében mindent megtett, hogy a lány csak olyanná válhasson mint az anjya, külsőleg, belsőleg. Azt nem tudjuk, milyen volt az édesanya, de azt igen, hogy az apa milyennek akarta látni. Ezt az idealizált, szellemként imádott, és dicsőített képet kellett Kisbaracknak a saját életével húsvérré tenni édesapja számára, aki képtelen volt feldolgozni felesége halálát. Így aztán Kisbaracknak mindig gyönyörűnek, rendesnek és végtelenül jónak kellett lennie, ezt a vallásos nevelés az ismert bűntudatra fókuszálásával belsővé is tette a lányban: természetesen ő is mindig jó és tökéletes akart lenni. A lány belső küzdelmét csak egy brutális jelenetben látjuk, mikor szado-mazonak induló, valójában ennél sokkal lightosabb szexuális játékot kezdeményez barátjával, majd rajtakapja őket a temetőből hazaérkező apa, aki a kikötözött fiút brutálisan megveri, rugdossa, majd Bibliát kezd olvasni Peachnek, és az anyja esküvői ruhájába öltöztetve feleségül veszi, és örök hűséget (!) esket vele. Igazából ezt a jelenetet csak szimbólumnak tartom. Mert gyakorlatilag évek óta ez zajlik. A lány fojtja el az elfogadhatatlannak ítélt impulzusait, amit az apa ilyen szinten durva terrorral torol meg, majd érezteti a lánnyal, hogy az övé, és soha senki másé nem lehet. Peach élete a csendes terror nevében zajlik.
A harmadik család is egy ismert szerkezetet mutat be. Iszonyatosan autoriter apa, aki egész nap gyúr, hogy ezzel bizonyítsa keménységét. Ezzel kompenzálja elfojtott gyengeségeit, lágyságát, és elfogadhatatlannak vélt homoszexuális késztetésiet. És ahogy ilyen családokban szokott, a rém domináns apának születik egy érzékeny fia, aki az apja minden kitagadott énrészét megtestesíti. Tehát gyenge lesz, érzékeny, vézna, érzelmes, és minden, amit az apa próbál saját magából kiűzni. Minden, amitől az apa fél. És miután a fiában ezeket a tulajdonságokat látja folyton, ezért nem lesz tökéletes a saját disszociációja, felbukkannak a tagadott késztetések, és egy alkalmas pillanatban pl részegen elkezdi orálisan izgatni alvó fiát. A fiú pedig nem meleg, nem gyenge, és teljesen jól alkalmazkodó lenne az életben, ha az apja nem tenné tönkre minden bontakozó egyéniségre való törekvését. Szerencsére ez a fiú képes haragudni az apjára, képes felfogni, hogy attól, hogy minden nap azt hallja, hogy szar, semmirekellő, szégyenteljes életet él, még nem kell neki is így gondolnia. Szerencsésebb, mint Peach, aki a vallásos nevelés révén teljesen belsővé tette az apja elvárásait, mert ő nem csak belül küzd, hanem képes apját rossznak látni, utálni. Azonban nincsenek olyan erős elfojtott agressziói, amik robbanásszerűen kitörnének, mint az utólsó szereplőnél. Én neki adnám a legjobb prognózist, neki van a legnagyobb esélye arra, hogy fel tudjon épülni felnőttkorára.
Csak egy érdekesség: ha objektíven nézzük, akkor a fenti család a legdurvább nyíltan. Agresszív- verekedő apa, alárendelődő-passzív anya, nulla védelem a gyereknek, tettlegesség, nyomor, stb. A többi család kívülről rendben van. Ha mondjuk gyámhatóság szempontjából nézzük, ettől a családtól vennék el a gyereket. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy én jobbnak érzem, ha az indulatok ki tudnak jönni az interperszonális térbe, akármilyen tettlegességgel, durvasággal jár. Mert akkor a gyerek is ki tudja tenni majd az indulatait.
Az utólsó család pedig szerintem szintén arra példa, hogy a felszínen tökéletes látszat micsoda vulkánt hordozhat belül. Látunk egy kedves nagymamát, és nagypapát, akik családi programokkal, gondoskodással próbálnak mindent megadni unokájuknak legnagyobb jóindulattal. A srác viszont minősíthetetlen módon beszél velük, agresszív környezetével (3 lábú kutyáját “Lábas”-t azzal fenyegeti, hogy kitépi a másik lábát is, ha mégegyszer ugat, nagyszüleit “rohadt kurvázza”, rájukvágja az ajtót, stb), és önmagával is. Én úgy látom, hogy ez a család csak attól beteg, hogy tökéletesen lehetetlen benne a negatív impulzusokat kimutatni. Mindenki kedves, rendes, aranyos, nem haragszik, ha rosszat tesz a fiú, azt is mosolyogva szeretettel fogadják. Nyilván volt valami, amitől a srácot a nagyszülőknek kell nevelni. Ha egy gyerek szülei meghalnak, vagy elmennek, ott vannak indulatok. És csak ennyi, hogy ez lesz, ha semmilyen indulatot nem lehet kifejezni. És nem a vallás miatt, mint Peachnél, nem azért mert bárki tiltaná. Voltatok már olyan emberrel, akivel nem lehet veszekedni? Gyilkos egy helyzet. Jönnének az indulatok, üvöltöznétek egy jót, ahol a másik is indulatos, és aztán ez lecsillapodik, és minden oké. De ha csak üvöltözünk, és a másik mint egy szent mosolyog, akkor az indulat valóban nem talál kiutat. Pedig van amikor haragszunk, van amikor az az adekvát. De ha ebben senki sem partner, akkor az agressziót egyrészt fokozzuk, hogy “na mikor érem már el, hogy te is dühös legyél”, másrészt magunk ellen fordítjuk. A srác például csak úgy tudott elélvezni, hogy közben magát fojtogatta. Oké, lehet tudni, hogy az oxigénhiányos-fulladásos állapotnak vannak fiziológiai hasonlóságai az ejakulációval, de ez akkor is az önmagunk ellen fordított agresszió magasfoka, főleg, hogy különös élvezettel is jár. Asszem ezek után nem olyan meglepő a fordulat, hogy különös közönnyel, de kegyetlenül leszúrja álmában az alvó nagyszüleit a konyhakéssel.
Sok kritika éri az ilyen naturális filmeket. Ez más mint pl. Tarantino durvasága, aki figyelemfelhívó eszközként használja filmeiben az agressziót, de nincs valódi tartalma. Mint egy nagyító felnagyítja azt ami amúgy is bennevan az életünkben csak nem vesszük észre. Mert nem annyira idegen ez a film, mindenkinek a környezetében vannak ilyenek, csak nem mindenhol szúrják le a végén a nagymamát. De potenciálisan benne van a saját környezetünk ezer családjában. És manapság ha egy film végén nem ölnek meg egy nagymamát, vagy nem maszturbálnak premier plánban teljes vásznon felnagyítva, akkor már senki sem nézi meg a filmet, vagy elsiklunk a mondanivaló felett. Szerintem kellenek ezek az eszközök. És nézzünk nyugodtan szét hány hasonló család van a mi szomszédságunkban is. Vagy milyen hibákra lennénk pl mi hajlamosak ezek közül…
ja, és mégegy dolog. A képi durvaságok ugyanakkor védettséget is adnak a nézőnek. Kívülállónak érezheti magát, távolít..talán ez a kulcsszó. Az erőszak meglehetős távolságba helyezi a történteket ahhoz, hogy be tudjuk fogadni, hogy ne érezzük érintettnek magunkat. Pedig mindannyiunk életében megjelenő dolgokról van szó. ügyes, szerintem…
