Thank you Dr. Spock- avagy:na ezért gondolkozzunk el, mielőtt könyvet írunk

Például a születés traumája, ami egyszeri trauma, egy elválasztás, elszakadás traumája, kompenzálható, ha elég szerencsések vagyunk, s az anyánk nagyon hosszú ideig szoptatott minket. Mondjuk hat szoptatás naponta, legalább egy évig, az 2160 pozitív tanulás. Mert mi is történik akkor? Az anya az elválasztás után fölvesz, a testéhez vesz, odaadja a testét, egyek vagytok, majd nagyon finoman elválaszt, trauma nélkül, letesz, utána újra visszakerülsz. Tehát kb. 2160-szar kell elmagyarázni, hogy az elválás az nem jelenti azt, hogy az örökké tart, vissza lehet jönni, s el lehet válni, s valamit lehet üríteni, s aztán újra lehet töltekezni, tehát 2160, jó esetben 3000 vagy több alkalommal kell ennek végbemenni, hogy a születési traumát természetes úton elfelejtsük. Ez az élet egyik nagy problémája, hogy sokkal mélyebb az, amit a fájdalomból tanulunk, mint az, amit a szeretetből, s a jó élményekből tanulunk….

….

amikor egy nő szoptat, akkor a nők is, a férfiak is olyasfajta dolgokat mondanak neki, mint például: „Nézd milyen nagy a gyerek, még mindig szoptatod?” És nem mindenki jön rá arra, hogy azok az orvosok, vagy azok a nők és férfiak, akik ezt mondják, irigységből mondják. Ha az ő anyjuk nem adott tejet sokáig és jó szívvel, akkor senki más se kapjon. Tehát az irigység nagyon érdekes módon, például orvosokon keresztül is megnyilvánulhat. Dr. Spock, akinek sok millió ember olvasta a könyvét, s akinek a könyve alapján sok millió ember nevelte a gyermekét, most körülbelül nyolcvan éves, s most mondja, hogy tévedett, mert a könyvében azt írta, hogy ne szoptassák a gyerekeket. Most azt mondja – „tévedtem, jobb szoptatni”. De kb. negyven évig ez az ember befolyásolta a nőket, mert a könyvében az szerepelt, hogy nem kell szoptatni, hát nem szoptattak. S most azt mondja – mielőtt meghal – hogy hopp, hibáztam.

Tévedni emberi dolog, de nem mindegy miben, nem mindegy hány embert hülyítek vele, és nem mindegy mennyire vállalom a felelősséget.

Nem csak Spockra gondolok most. Nem gondolom, hogy arra kéne 21 évesen hivatkozni, hogy “jaj, engem azért nem szoptatott amúgy az anyám, mert nagyon jót akart, és szakkönyveket olvasott”. (bár az örök igazság most is bebizonyosodott, hogy az nevel jól, aki érzésből teszi, nem könyvből) Csak ez épp egy olyan pont, ahol személyesen érzem, hogy lehetett volna jobb életem, akár.

Nem rossz az élete attól valakinek mert az anyja Dr. Spockot olvasott, csak annyit gondolok, hogy lehetett volna sokkal jobb. Ő pedig csak egy a sok közül. Szerintem egy pszichológus vállalja a felelősséget azért amit ír.

Sőt: Azért is, amit a média csinál belőle. Ok, erről nem ő tehet. Hanem? a média? És ez nem felelősségtolás? Ha ő olyan okos ember, és tudja, mit csinál belőle a média, és tudja hogy ez rossz, akkor nem védekezik azzal, hogy “én ilyet nem mondtam”. Tudja, hogy az emberek 70%-a attól még azt látja.amit ő nem mondott.

A tudás felelősség. Ha tudom mi lesz a tettem következménye vállalnom kell akkor is, ha én nem azt akartam.

Szerintem.

Na erről ennyit.

Interjúalany

Először is köszönöm mindenkinek, aki az iwiwes körlevelemre válaszolt. Több szempontból is nagyon jó élmény volt. Álmomban nem gondoltam volna, hogy ennyi ember érdeklődik majd, és ez megerősít abban, hogy a pszichológinak ma van létjogosultsága, és lesz dolgunk:))

Nemsoká nekiállok és válaszolok majd mindenkinek.

Hm…azt akkor inkább nem is mondom, hogy Rorschach alanyra is lenne szükségem..de csak egyre. Ssssszzzipppppp……visszaszívtam:)

Neeeeem, honnan vettétek, nincs szükségem Rorschach alanyra:))))

“Hogy van ez most benned?”

Mióta két hete elkezdődött a suli pillanatok alatt kiráncigál a mélypontról. Tök érdekes azt tapasztalni, hogy negyedéven az embert már úgy kezelik, hogy lassan maga is elhiszi, hogy egyszer komoly frankó valódi igazi echte pszichológus lesz. Ennek egyik jele, hogy eddig a gyakorlatok is elméletek voltak, most meg az elméletnek kiírt óra is sajátélmény csoport. Jó, nagyon, élvezem és rendes embert próbáló feladataink is vannak. Magamon meg azt vettem észre, hogy sokkal komolyabban veszem őket, mert érzem, hogy lassan kikerülök majd a búrából, és most kell megtanulnom, most kell elsajátítanom, amit lehetséges, mert aztán már nem ilyen “tét” nélkül megy majd a gyakorlás.

De azért jóból is megárt a sok. Jók a csoportok, és örülök mindnek, de van nálam is egy határ. Ma egy olyan csoporton ültem, amilyeneket rendesen látni a paródiákban, hogy “rajzolj egy négyzetet”..majd… “mit hozott neked ez a feladat?”

És mindezt lassan empatikusan nyugodtan, és minden mondat után csinálunk egy kört, hogy kinek milyen volt most ez, és mit élt át legbelül, miközben pl “időfelelős” volt. Ez az a pont, ahol már pszihológuspalánták között is olyan válaszok érkeznek a “hogyan érkeztél ma reggel ide?” kérdésre, hogy “Busszal.” És megértem:)

Ennél már csak az volt jobb, mikor a zárókör egy mondatos verziójában egyik társunk valóban azt mondta ahogy most érzi magát: Pisilnie kell, de nagyon.

Ezt persze sértésnek véve gyakorlatvezetőnk felhívta a figyelmet arra hogy a veseproblémák valójában páros szerv lévén párkapcsolati problémákra utalhatnak. hm…állapodjunk meg abban, hogy ezzel nem vágott vissza sőt inkább megkoronázta a mai délutánt:)

No nem baj, hozzászokom majd ehhez is.