“Ezen a szinten a legfontosabb problémánk az, hogy ne haljunk meg, tehát ha például leesnék egy sziklafalon, s megkapaszkodom egy sziklán, s az ujjaim véresek, s éppen úgy lógok ott a sziklafalon, akkor a pszichológiai állapotom ez. Az az állapot, amikor az ember úgy érzi, hogy az egész élete csak erre jó. Rettenetesen fél, hogy tesz egy rossz mozdulatot, és meghal, senki sem segít, a fogait összeszorítja, és az egész élete ilyen. Hát, nagyon sokan vagyunk, akiknek csak erre telik.”
/Feldmár András: Tudatállapotok szivárványa/
Nem az a baj, ha ezen a szinten vagyunk, hanem ha azt érezzük nem tudunk elég erőt gyűjteni a feljebb mozduláshoz.
Meg az, hogy én sokáig tartottam itt, aztán egyszercsak vége lett. Egyszercsak megéreztem mi az nem kapaszkodni. És ezután rossz újra sziklafalon lógni…
