Ma is voltam rohangálni egyet. Meg is fájdult a térdem. Nem is kicsit. Hanem nagyon. Arra gondoltam kipróbálom A.J. Christian látásmódját, és egész bejött. Elmondom mi volt az:
Szóval mivel korlátolt vagyok (nemcsak én, szerinte mindenki az:), ezért nem látoma világot a maga teljességében. Mint ahogy a látásnál is csak bizonyos hullámhosszokat fog fel a szemünk, és a többit nem, a világ nagy rendszerének is csak egy szeletét érzékeljük, de ez nem azt jelenti, hogy ennél a világ ne lenne több. Amikor valamit rossznak érzékelünk, az ezért van, mert csak egy részletét fogtuk fel. Amúgy meg nincs olyan, hogy rossz meg jó, ezek csak mesterséges támpontok, amiket a gördülékenyebb kommunikáció, meg önző egoista (fujfuj) emberi elme hozott létre, hogy szadizhassa magát. Szóval: a fájdalom energia, megnyilvánulás. Mondhatnám, hogy a térdizületem így nyilvánul meg a világban. És ez egy szép dolog, csak én azért érzékelem fájdalomnak, mert új, furcsa, szokatlan (egyátalán ezért érzékelem), és mert néhány működésemet (amit én, és néhány embertársam a földi léthez elengedhetetlennek gondol pl. járás képessége, stb) veszélyezteti. És mert megszoktam, hogy az ilyen idegi jelet fájdalomnak kódolom. De ez csak annyi, hogy nem érzékelem a teremtő energiát teljes egészében. Mert pl miért ne lehetne ez az alapállapotom? Nincs tökéletes, meg tökéletlen, ki mondta, hogy pont az a jó, amikor nem ad ki ilyen jelzést a porc a térdben? Lehetne így is élni. MInt ahogy az sem tűnik fel, hogy a kezemet húzza a gravitáció, pedig ha az csak ritkán fordulna elő, azt is megélhetném fájdalomnak….
De amúgy most minden irónia nélkül, ha belegondoltok nem hülyeség amit mond.csak elsőre picit betegnek hangzik. Mindenesetre mire végiggondoltam odaértem a Margit hídhoz. De még mindig fáj a térdem:((
Csak véletlenül tévedtem ide, de neg kell jegyezzem, a módszer lényegét éppen abban látom, hogy míg az ember mindezt végiggondolja, elér a fájós lábán valameddig.
De nem ezért írtam. Mikor terhes lettem, anyukám kölcsönadta a – velem egyidős – szülésre felkészítő könyvét, melynek alcíme “A fájdalommentes szülés” volt. Kíváncsi voltam a technikára, mert magam ugyan még nem szültem korábban, de mindíg az volt a benyomásom, hogy igenis fájni fog. Lényegében egy orvos ember (szerintem nem mellékesen: férfiember)ugyanezt taglalta, a szülés nem fáj, csak egy új, ismeretlen érzés, melyet tévesen vélnek a nők fájdalomnak, és ha nem hisztiznének, meg se kottyanna. Teljes komolysággal és lelkesedéssel ecsetelte, hogy gondolatilag, pusztán megfelelő hozzáállással az érzés kezelhető.
Sima szülésem volt, noha nem fájdalommentes. A testem olyan hamar és oly teljes mértékben átvette az irányítást, egyszerűen NEM TUDTAM megfelelő átéléssel gondolkodni…